2.5

2009.04.16. 16:18

Na ezzel még lógtam egy nappal kb. Tehát a 2ik nap második felében meglátogattuk a közeli boltokat, városokat... mondjuk nem volt nagy utazás, mert az itteni városok kb 300 méterre vannak egymástól, szal ha az ember a hegyekből nézi a terepet azt mondaná egy nagy várost lát, pedig valójában mind külön települések, és kicsik, érdekes. :D Tehát átugrottunk az Aldiba, meg a Coopba azok már szomszédvárosban találhatóak. Eléggé nagy választék van, meg viszonylag jó árak. A Coop-ban voltunk cipőboltban, ahol vett apám két márkás cipőt, a kettőt együtt 60 frankért (az barátok közt is 12ezer forint kb :P ). Benéztünk még elektronikai boltba, arra nem nagyon emlékszem milyen árak voltak, csak a konzoljátékokra, amik újjonan kb kétszer annyibe kerülnek mint itthon... Na mi lényeges még, ja igen! Érdemes megemlíteni a város egyik tájékozódási pontját, amit a lakók közösen "kutyaszarnak" neveztek el. Ez egy körforgalom közepén álló, emlékműre emlékeztető dolog, a lényege kb annyi hogy csövek vannak csavarodva egymásba meg egymással, tavaly csinálták oda kb, direkt azzal a szándékkal hogy majd elrozsdásodik az egész, és most jelenleg tényleg ilyen, barna mint a kutyaszar. :D Képpel egyelőre még nem tudok szolgálni róla, de ha lenne is azt most nem tudnám ide felrakni, ennek okát is majd közlöm...

Akera21: DSCF0003

Na a boltolás után felmentünk egy hegyi városoba, ez is fura hogy város, mert végig egy út mentén megy az ember és mellette a sziklákon vagy a domboldalakban vannak a házak. Minden domboldalban kecskék, birkák, tyúkok, és nem zavarja a szomszédot. Itt nem nyírják a füvet, hanem az állatokkal legeltetik le. :D Meg kell mondjam elég szép a környék meg a házak is, itt a házak nagyon régiek, talán alakra meg kinézetre lehet észrevenni, csak mégis vadiújnak tűnnek mert itt rendesen fel is újjítják őket mindig. :P

Akera21: DSCF0005

Voltunk egy szanatóriumnál, egy étteremnél, na meg fontos megemlíteni a telefonfülkéket, amik nincsenek összefirkálva, betörve, és még egy elektromos telefonkönyv is van bennük, egy kis számítógép... M.O.-n ilyet nem látni egyáltalán hála a dzsipó ork geciknek meg egyéb állatfajoknak, akik itt még a "kutyaszart" is eltüntetnék valszeg. Jajj kicsit elragadtattam magam *pirulófej*

Akera21: Walzenhauseni telefon fülkke

Na szóval a hegyekből már elég fasza rálátás van a városokra, a nagy Boden tóra. Miután elidőztünk fenn visszatértünk és lemosattuk a kocsit. Ez is érdekes, nem tom hogy M.O.-n van-e ilyen, de itt a kocsimosó pénzes autómata. bedopz pénzt a gépbe, és választhatsz milyen tisztítást szeretnél, ennek megfelelően kihúzol egy csőből egy megfelelő eszközt, pl apám egy nagynyomású, forró és tisztítóvizes slagot, amivel bizonyos ideig lehet mosni a kocsit... és még védőréteget is képez a karosszérián. :D Az autómosó mellett volt még egy hasonló hely, itt ki lehetett porszívózni a kocsikat. Szal ja, kiszolgálás powa.

Az orkokra visszatérve: itt a biciklik a ház előtt szabadon állnak, semmi lánc vagy kikötés. A kocsik, motorok szintúgy. És senki nem viszi el őket...

Hazaérkezés után konzultálás a femilivel skype-on át, majd vacsi és Chelsea - Liverpool BL negyeddöntő. :D Kurvanagy volt, aki nem látta bánthatja, foci volt a javából. Na 3ik nappal időszűkében holnap foglalkozom. :D Nemsoká megjön apám, remélem kurvázni visz. O_O

Végére egy kis ajándék :P

Akera21: DSCF0004

A bejegyzés trackback címe:

https://ketesfelhet.blog.hu/api/trackback/id/tr311068979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Glarion 2009.04.16. 17:51:36

Végre rendes bejegyzés, király.

billywood 2009.04.16. 23:05:08

na ilyen jöhet minden nap!
a "kutyaszarról" meg jöjjön a kép, mert bajok lesznek xdd

Na és kurvázni mentetek? :D
süti beállítások módosítása