Ezt a filmet elég régről ismerem, egyik nagy kedvenc volt anno. 1985-ös amerika tinivígjáték, romantikus is. De kurva nagy baromságok vannak benne. Mivel ismertetőt nem leltem róla a neten, ezért magam írok róla. :S

Kezdjük ott, hogy adott egy középiskolás srác, Lane Myer (John Cusack), aki megszállottan szerelmes barátnőjébe, Beth Truss-ba (Amanda Wyss), akivel 6 hónapja jár. Majd egyik nap a csaj dobja a csávót, mondván hogy túl sokáig voltak együtt és ideje már népszerűbb srácokkal járnia. És máris elcsábítja őt Roy Stalin (Aaron Dozier), egy szőke szépfiú, aki a legmenőbb srác a suliban, mert ő az egyetlen aki a a városban található hegy legveszélyesebb csúcsáról - a K12-ről - élve lesíklott. Főszereplőnk persze padlót fog egyből, nem tudja kiheverni a lányt és meg nem történtté tenni 6 hónapot. Innentől kezdve a depresszió és az öngyilkossági kísérletek hada veszi kezdetét, sikertelenül. Egyik sulitársa - egyben legjobb barátja - próbálja folyton visszatartani, új dolgokra serkenteni, amikkel visszahódíthatja szerelmét. Nem mellesleg apja, aki rákényszeríti hogy randizzon más lányokkal, és térjen vissza a társadalom körforgásába. Szomszédságukban laknak Smith-ék: Mrs. Smith és fia, Ricky (Daniel Schneider), aki egy csúnya, kövér, szemüveges fiú, nem mozdul ki otthonról és folyton orrcseppet szív. Ők látnak vendégül egy francia cserediáklányt, Monique-t (Diane Franklin), aki látszólag semmit nem ért az angol nyelvből és egyáltalán nem beszéli.

A lányról sejteni, hogy már kezdetek óta tetszik neki Lane-n és később össze is hozza őket a sors. Innentől kezdenek változni az események - Lane számára - jó irányba, hiszen a francia lány is segítségére lesz és új színt visz életébe.

A film rendkívűl humoros én szerintem, főleg a főszereplő esetlensége miatt, főleg pedig a többi szereplő hülyesége miatt. Csak a felsorolás kedvéért: Lane édesanyja aki rendkívűl gusztustalan kajákat főz; legjobb haverja, akit csak az izgat szinte hogy mi mindent lehet felszívni drog gyanánt (hó, gyümölcszselé, stb.), egy keményvágású biciklis újságos fiú, aki mindig be akarja hajtani Lane-n a 2 dollárt amivel lóg neki; egy japán testvérpár, akik közül az egyik tud csak angolul, azt is sportközvetítésekből tanulta, és akik mindig autóversenyezni akarnak Lane-el a nyílt úton; egy frankeinstein módra felélesztett hamburger, na meg sok idióta jelenet, ami általában Lane-el történik. Én azt mondom aki tudja szerezze be a filmet, a szinkronja is régi, de élvezhető én szerintem. Ha kell adok letöltést is. :P

Üdv!

A bejegyzés trackback címe:

https://ketesfelhet.blog.hu/api/trackback/id/tr851071802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

billywood 2009.04.18. 00:08:19

ez a film van akkor benne egy sp részbe :D

Aspeni sítúra vagy mi a faszom
süti beállítások módosítása